Bejelentkezés
Soha nem osztjuk meg az e-mailedet senki mással.
Jelszó visszaállítása

Írja be e-mail címét, és küldünk egy linket a jelszó visszaállításához.

Vissza a bejelentkezéshez
Judit Rezes

Judit Rezes

Életrajz

Rezes Judit (Sárvár, 1977. január 7. –) Jászai Mari-díjas magyar színésznő, balett-táncos. A Budapesti Katona József Színház tagja. Színházában a 2015/2016-os szezonban három bemutatója volt (Oszlopos Simeon, Részegek, A bajnok), szerepel további öt repertoárdarabban is (Top Dogs, (A nép ellensége, A két Korea újraegyesítése, Abigail bulija). Szülővárosán kívül Hajdúnánás, Dunaújváros, Miskolc és Pécs voltak a gyermek-serdülő kor állomásai. Az általános iskolát Hajdúnánáson kezdte és hegedülni is itt kezdett el tanulni. Pécsre a balett miatt került Pécsi Művészeti Középiskolába, itt színészgyakorlatot is tanultak, kisebb szerepeket játszhattak is a helyi színházban. Érettségi után sikertelenül felvételizett a Színművészeti Főiskolán. Ezt követően Győrben abszolválta a balettképzés ötödik évfolyamát. Ismét egy sikertelen felvételi, majd Kecskemét következett, ahol három Ladányi Andrea-koreográfiában szerepelhetett. Harmadik nekifutásra sikerült a Vas utcai felvételije. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2001-ben végzett. Zenés tagozatra járt, ennek ellenére egyetemi gyakorlatainak színhelye a Budapesti Katona József Színház volt. Első alkalommal 2000. november 9-én lépett a Petőfi Sándor utcai teátrum színpadára, Molière Tartuffe című darabjában. Színinövendékként szerepet kapott a Magyar Állami Operaház A denevér és a Budapesti Operettszínház Csárdáskirálynő című produkcióiban. Diplomaszerzés előtt és után is sokszor találkozhattunk nevével alternatív illetve struktúrán kívüli előadásokban (Pont Műhely, International Buda Stage, Várkert Kaszinó, Női vonal-Szkéné Színház, Karnevál Színház, Táp Színház). Vendégként szerepelt a Kolibri és a Krétakör színházakban is. 2014-ben szerepelt a Szombat esti láz című műsor ötödik évadjában, ahol táncpartnere Lehoczky György volt. A május 24-én rendezett döntőben megnyerték a versenyt. Díjai, elismerései: - Színikritikusok Díja: Legígéretesebb pályakezdő (2001) - Népszabadság Üstökös-díja (2002) - Vastaps-díj: Legjobb női mellékszereplő (2005) Legjobb női főszereplő (2006, 2016) - Máthé Erzsi-díj (2008) - Filmkritikusok díja: Legjobb női főszereplő (A nyomozó) - Jászai Mari-díj (2009) - Story Ötcsillag-díj (2010) - Vidor fesztivál: COLOMBINA DÍJ - A legjobb női alakítás (Abigail bulija) 2015

  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1977-01-07
  • Születési hely: Sárvár, Hungary
  • Más néven: Rezes Judit